Ha megépül, az új Nemzeti Cirkuszművészeti Központ a mostani létesítménynél ötször nagyobb területen és kétszer nagyobb méretben valósul meg a Liget Budapest Projekt részeként. Ám messze nem ez lesz ez első változás az épület életében!
Kevés létesítmény viseli jól a folyamatos tulajdonosváltásokat, csődöt, bombázást, átépítéseket és átszervezéseket. Szerencsére a Fővárosi Nagycirkusz „túlélő” típus és kalandos történelme dacára ismét egy megújulás küszöbén áll.
Építkezés után csőd, bombázás, államosítás
Budapest első állandó cirkusza 1889. nyarán Wuff Cirkuszként nyitotta meg kapuit a Városligetben. Az akkori igazgató, Wuff Ede a brüsszeli világkiállításról érkezett a Ligetbe egy több mint 2000 fő befogadására képes szétszedhető és újra összerakható vasvázas épülettel, amiben a tűzjelző és a büfé mellett 1892-ben már vízöblítéses mosdók is üzemeltek.
A cirkusz vezetését 1895-ben Wuff az Állatkertre bízta, majd pár év után, 1904-ben Beketow Mátyás vette át az igazgatói feladatokat. Az Ő kezei alatt az épület 1908-ben megújult és kikerült az állatkert területéről. Beketow 1928-ig vezette az intézményt, öngyilkossága után fia vette át helyét, de a csődbe jutott cirkuszt Ő sem tudta megmenteni, így a bérleti jogát visszamondta. A főváros 1935-ben újabb pályázatot írt ki a cirkuszigazgatói székre, amit Fényes György nyert meg. Fényes játékengedélyét 1944-ben a bombázások miatt megvonta a főváros.
A bombázásokban megsérült épület a felújítás után 1949-ben, az államosítás után már Fővárosi Nagycirkuszként nyitotta újra kapuit. A ’60-as évekre az épület megérett a bontásra – szerkezetileg és technikailag is elavult.
Összetett üzemeltetési kihívás
Az 1966-os bontást követő 5 éves építkezés eredményeként egy modern épületbe költözhetett vissza a Cirkusz. A létesítmény ötvözte a színházak, szállodák, javítóműhelyek és a cirkusz speciális igényeit.
Itt nemcsak istállók és ketrecrendszerek, de a vendégek számára kényelmes nézőtér, büfé, mosdók, a fellépők számára pedig szállódai szolgáltatások is elérhetők a mai napig. A művésztelep már az 1930-as évektől fogadja a magyar és a külföldi artistákat szállító lakókocsikat tárolásra, javításra alkalmas műhelyekkel és raktárhelyiségekkel.
Nagyon úgy tűnik, hogy egy cirkusz működtetése az egyik legkomplex üzemeltetési feladat.
Nagycirkusz, nagy tervek
Már évek óta tervben van, hogy a Liget Budapest Projekt részeként új épületet kap a Fővárosi Nagycirkusz és megszületik a Közép-európai Cirkuszművészeti Központ a Városliget vonzáskörzetében. A 2019-es bejelentések szerint várhatóan a Nyugati pályaudvar közelében épül majd az új létesítmény, ahol az FM csapatnak egy a mostaninál ötször nagyobb területen kell majd helytállnia.
A Fővárosi Nagycirkusz június 4-i újranyitása előtt még 2021. május 30-án, gyereknap alkalmából egy hatalmas ingyenes, ültetett, családi cirkuszgálával ünnepel.
Ha archív felvételekre kíváncsi, kattintson!
Fotó: fnc.hu
Forrás: hirado.hu, vg.hu, wikipedia.org, fnc.hu