A legfrissebb IWFM felmérésből kiderült, hogy bár a 2020-as év után fellendülés mutatkozott a piacon, továbbra is olyan kihívásokkal kell megküzdeniük azoknak, akik az FM szakma élvonalában szeretnének maradni, mint a digitalizáció vagy az energiaárak emelkedése. A kutatás legfőbb tanulságait az FMnewsroom foglalta össze a Facilitate Magazine beszámolója alapján.
Bíztató tendenciák az FM-piacon
A kutatásban főként közép- és felsővezetők válaszoltak a kérdésekre, számos különböző ágazatból, többségében az Egyesült Királyság egy vagy több régiójából, de akadtak résztvevők még néhány európai országból és a Közel-Keletről is. Az ügyféloldali szereplők nagyobb arányban képviseltették magukat a felmérésben, amelyből egyértelműen kiderült, hogy mind a bevételek, mind a beruházások teljesítménye terén javuló tendenciát mutatnak az eredmények a korábbi évek visszaesését követően.
A legfőbb befolyásoló tényezők: járvány és energiaárak
A vizsgálat eredménye többek között arra is rámutatott, hogy az elmúlt időszakban a koronavírus teljes mértékben átrendezte a piacot. Az azonban már változatosabb képet mutat, hogy ki hogyan tudott ezekre a változásokra reagálni. Voltak, akik jól ki tudták használni a megnövekedett piaci lehetőségeket olyan területeken, mint a takarítás vagy a biztonság, valamint a hibrid és távmunkára való átállást is könnyen megoldották. Voltak azonban olyanok is, akiknél a facility management tevékenységet inkább csökkentették a költségvetés megnyirbálása miatt.
A piaci szereplők tehát változó mértékben képesek lépést tartani a kihívásokkal, amelyekből az elkövetkezendő időszak is tartogat bőven újabbakat. Ilyen többek között a képzett munkaerő megtartása vagy a növekvő energiaárak is. Utóbbi az ukrán háború következményeként még további megpróbáltatásokat tartogathat, ám ez egyben az energiahatékonyságot elősegítő megoldások terén további piaci lehetőségeket is nyújthat a létesítményüzemeltetési vállalatoknak.
A jövő kihívásai: digitalizáció és a nettó nulla kibocsátás elérése
A felmérés eredménye tovább erősítette a szakmában azt a vélekedést, hogy aki a digitalizált megoldásokból kimarad, az lemarad. A korszerű technológiák alkalmazása az adatvédelemre is törekedve kulcsfontosságú versenyelőnnyé válhat, így azokat, akik képesek az új vívmányok bevezetésére, valamint a technológia optimalizálását célzó adatrögzítési és elemzési technikák sikeres alkalmazására, nehéz lesz lekörözni a jövőben.
További fontos kérdés volt a nettó nulla kibocsátás is, amely megosztotta a válaszadókat. A résztvevők fele-fele arányban oszlottak meg azok között, akik az éghajlatváltozással kapcsolatos teendők pozitív hozadékát érzik jelentősebbnek, és azok között, akik a negatívat. A környezettudatosság mellett a sokszínűség és a befogadás is megkerülhetetlen témák voltak. Az eredményekből kiderült, hogy tovább nőtt a tudatosság ezen a területen, de továbbra is vannak olyan tényezők, amelyek akadályozzák a fejlődést ebben a kérdésben, különösen a tudatalatti előítéletek, valamint a támogatás, a mentorok és a példaképek hiánya miatt.