FbPixel
2024 április 20.
Épületüzemeltetés

Izraeli kiberbiztonsági szakembert hozott el a LEO

Izraeli kiberbiztonsági szakembert hozott el a LEO

A Létesítménygazdálkodók és Épületüzemeltetők Országos Szövetsége a városligeti Millennium Házban tartott éves közgyűlését követően szakmai programot szervezett a tagság és meghívott vendégei részére. A nemzetközi porondon is elismert kiemelt épületek üzemeltetésével és kiberbiztonsággal foglalkozó izraeli Miki Barel és munkatársai tartottak előadást a manapság egyre nagyobb kockázatot jelentő kiberbűnözés elleni védekezés komplex megoldásairól.

A nyugalmazott tábornok korábban az izraeli katonai rendőrség feje volt, majd nyugdíjazását követően megalapította a NovigoCs. Consulting nevű vállalatot. A szakemberek feltérképezték egy-egy toronyház vagy vegyes funkciójú létesítmény potenciális veszélyforrásait, a definiálható kockázatokat és konkrét megoldási tanácsokat adtak a vendégeknek. A prezentáció során bemutattak egy egyszerű, filléres eszközt, amellyel a beépített tűzoltóberendezések működésben lévő sprinklereit lehet egy mozdulattal kiiktatni, amennyiben nincs valós tűzeset. Az előadás rávilágított arra is, hogy azok a létesítmények, amelyeknek a kiberbűnözők felé való kitettsége kisebb, vagyis rendelkeznek kiberbiztonsági stratégiával, jelentősen tudják csökkenteni a biztosítási díjtételeiket is.

NOVIGO, LEO FM ebéd

A szakmai program további részében a LEO Benchmarking Munkacsoportjának Vezetője, Décsi Gábor, DOME Group Ügyvezető-Partner és Ruzsinszki Tibor NEO Property Services FM Üzletági Igazgató, a LEO Felügyelő Bizottságának Elnöke beszélt a munkacsoport nagy sikerű, négy kiadást megélő benchmarking könyv koncepciójának megújításáról, egy széles spektrumú létesítménygazdálkodási évkönyv létrehozásáról.

Novotny Dénes kapta a LEO Kiválósági Díjat

Kiberbiztonság, kiberbűnözés volt a téma a LEO rendezvényén   A Létesítménygazdálkodók és Épületüzemeltetők Országos Szövetsége a városligeti Millennium Házban tartott éves közgyűlését követően szakmai programot szervezett a tagság és meghívott vendégei részére. A nemzetközi porondon is elismert kiemelt épületek üzemeltetésével és kiberbiztonsággal foglalkozó izraeli Miki Barel és munkatársai tartottak előadást a manapság egyre nagyobb kockázatot jelentő kiberbűnözés elleni védekezés komplex megoldásairól.  A nyugalmazott tábornok korábban az izraeli katonai rendőrság feje volt, majd nyugdíjazását követően megalapította a NovigoCs. Consulting nevű vállalatot. A szakemberek feltérképezték egy-egy toronyház vagy vegyes funkciójú létesítmény potenciális veszélyforrásait, a definiálható kockázatokat és konkrét megoldási tanácsokat adtak a vendégeknek. A prezentáció során bemutattak egy egyszerű, filléres eszközt, amellyel a beépített tűzoltóberendezések működésben lévő sprinklereit lehet egy mozdulattal kiiktatni, amennyiben nincs valós tűzeset. Az előadás rávilágított arra is, hogy azok a létesítmények, amelyeknek a kiberbűnözők felé való kitettsége kisebb, vagyis rendelkeznek kiberbiztonsági stratégiával, jelentősen tudják csökkenteni a biztosítási díjtételeiket is.  A szakmai program további részében a LEO Benchmarking Munkacsoportjának Vezetője, Décsi Gábor, DOME Group Ügyvezető-Partner és Ruzsinszki Tibor NEO Property Services FM Üzletági Igazgató, a LEO Felügyelő Bizottságának Elnöke beszélt a munkacsoport nagy sikerű, négy kiadást megélő benchmarking könyv koncepciójának megújításáról, egy széles spektrumú létesítménygazdálkodási évkönyv létrehozásáról.   Novotny Dénes kapta a LEO Kiválósági Díjat  Az új könyv az iparág minden jelentős területét magában foglalja majd, a Proptechtől, Jogszabályi környezeten, Piaci szereplőkön, Leo Standard minősítő rendszeren, ESG szempontokon, Energetikán keresztül a HR és oktatás, BIM, FM szabványok, és a biztosítás témaköréig.  Idén a LEO Kiválósági Díjat Novotny Dénesnek adták át. Az ALTEO E-mobilitás Üzletág Vezetője, az ALTE-GO Ügyvezető Igazgatója, a Szövetség Energetikai Munkacsoport Vezetője a munkacsoportban és a LEO-ban kifejtett szakmai munkájáért és érdemeiért kapta a díjat.

Az új könyv az iparág minden jelentős területét magában foglalja majd, a Proptechtől, Jogszabályi környezeten, Piaci szereplőkön, Leo Standard minősítő rendszeren, ESG szempontokon, Energetikán keresztül a HR és oktatás, BIM, FM szabványok, és a biztosítás témaköréig.

Idén a LEO Kiválósági Díjat Novotny Dénesnek adták át. Az ALTEO E-mobilitás Üzletág Vezetője, az ALTE-GO Ügyvezető Igazgatója, a Szövetség Energetikai Munkacsoport Vezetője a munkacsoportban és a LEO-ban kifejtett szakmai munkájáért és érdemeiért kapta a díjat.

fmbusiness.hu
415 cikk

fmbusiness.hu Az fmbusiness.hu létesítményüzemeltetési portál.

Facility management hírek, érdekességek, innovációk és riportok az online térben. Az fmbusiness.hu üzemeltetője és hírügynöksége az Arany-Média Hírügynökség. A facility management hírportál főbb témái: épületüzemeltetés, létesítményüzemeltetés, ingatlan és irodaház hírek, építési és öko technológiák, külföldi és hazai szakmai érdekességek, újdonságok.