A napokban sajtótájékoztatót tartottak Velencében, ahol beszámoltak a fizetős rendszerről. Április 25-én vezették be a turisták számára a „fizetőkaput”. Az adatok alapján az is látszik, hogy csaknem hatezer azoknak a száma, akiknek nincsen ugyan állandó lakhelyük, de ingatlanjuk van a városban.
Több mint 485 ezren fizettek eddig a belépésért Velence városába, a fizetős rendszer 2,25 millió eurót hozott április 25-i bevezetése óta - hangzott el a Velencében tartott sajtótájékoztatón.
Április 25-től minden hétvégén és ünnepnapon fejenként öt eurót kell fizetni a belépésért Velencébe reggel fél kilenc és délután négy között, kivéve a tizennégy év alattiakat, Velence és Veneto régió lakosait, a szállodafoglalással bíró látogatókat és néhány más kategóriába tartozót. A rendszer bevezetésére 3 millió eurót költöttek.
Átlagosan 16 ezer turista sétál Velencében
A Luigi Brugnaro polgármester sajtótájékoztatóján nyilvánosságra hozott számok szerint a fizetős napokon átlagban több mint 16 ezer turista érkezett, a legtöbben szombatonként.
A napidíj mellett a Velencébe érkezőknek regisztrálniuk is kell magukat az erre fenntartott internetes portálon, a regisztrációk száma több mint 3,6 millió volt.
Simone Venturini idegenforgalmi tanácsos úgy vélte: a fizetésmentességet élvezők magas száma bizonyítja, hogy a városban sokkal többen laknak állandó jelleggel, mint a hivatalosan bejelentett 49 ezer.
11 ezer egyetemista jár Velencébe, a fele ott is lakik
A regisztrációkból kiderült, hogy tizenhatezer egyetemista jár Velencébe, és mintegy felük a városban is lakik. Csaknem hatezer azoknak a száma, akiknek nincsen ugyan állandó lakhelyük, de ingatlanjuk van a városban. A vizsgált huszonkilenc nap alatt kétezerhatszázan kaptak ingyenes belépést, mivel Velencében élők rokonaiként tüntették fel magukat.
A kísérleti fizetős belépési rendszer tovább folytatódik, és még néhány évig eltarthat - hangoztatta Venturini.
Későn regisztrálóknak plusz 5 euró „büntetés”?
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a napidíjat egyelőre nem emelik fel. Öt euró helyett azonban tíz eurót fizettetnének azokkal, akik az utolsó pillanatban regisztrálnak és fizetik ki a belépést.
A fizetős rendszerrel Velence a várost elárasztó tömegturizmust akarja szabályozni, bár mostanáig nem szabtak felső létszámot a belépésekben.
Forrás: MTI, fotó: facebook.com/visitvenezia.eu