FbPixel
2024 október 05.
Épületüzemeltetés

Népszerű a takarítási szolgáltatás

Népszerű a takarítási szolgáltatás

Ismét takarítási szolgáltatást „végző” számlagyár került az adóhatóság látókörébe. Milliárdos kárt okozott a költségvetésnek az a 34 társaságot kiszolgáló számlagyáros bűnszervezet, amelyet a közelmúltban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte az adóhatóság az MTI-vel.

 

Az országos akcióban 50 helyszínen kutattak, 23 gyanúsítottat hallgattak ki és 4 embert őrizetbe vettek a hivatal munkatársai. A strómanok nevén futó cégekből kiépített, többszintű számlázási láncolat vagyonvédelmi és takarítási munkákról állított ki fiktív számlákat. A befogadó társaságok a számlákkal több mint egymilliárd forint áfát csaltak el.

A NAV nyomozói IT-szakemberek, revizorok, járőrök, valamint a Merkur bevetési egység támogatásával csaknem 50 helyszínen kutattak, ingatlanokat, bankszámlákat zároltak, gépkocsikat és készpénzt is lefoglaltak több mint félmilliárd forint értékben.    

A nyomozók 23 embert hallgattak ki gyanúsítottként. A bűnszervezet vezetőjét és három segítőjét, köztük a céghálózat könyvelőjét is letartóztatták a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt.

A NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz - írták a közleményben.

Nem ez az első eset, hogy létesítménygazdálkodási szolgáltatásokra hivatkozva állítanak ki fiktív számlát számlagyáros bűnszervezethez tartozó cégek, ezzel rontva az iparág és a tisztességesen dolgozó facility management cégek megítélését.

fmbusiness.hu
507 cikk

fmbusiness.hu Az fmbusiness.hu létesítményüzemeltetési portál.

Facility management hírek, érdekességek, innovációk és riportok az online térben. Az fmbusiness.hu üzemeltetője és hírügynöksége az Arany-Média Hírügynökség. A facility management hírportál főbb témái: épületüzemeltetés, létesítményüzemeltetés, ingatlan és irodaház hírek, építési és öko technológiák, külföldi és hazai szakmai érdekességek, újdonságok.