Visszavonta a balatonvilágosi vízisport-élménypályára kiadott létesítési engedélyt a hajózási hatóság - közölte a létesítmény ellen hetek óta tiltakozó Aligai Fürdőegyesület (AFE) közösségi oldalán.
Az elmúlt hetekben egyre több vitát, június 26-án helyi tüntetést váltott ki Balatonvilágoson a vízisport-élménypálya létesítése.
Bukovszki András, az AFE alelnöke, önkormányzati képviselő az MTI-nek elmondta, a képviselő-testület februárban szavazta meg, hogy egy 7 ezer négyzetméternyi területen megvalósuló vízisport-létesítmény szárazföldi kapcsolatához 10 négyzetméternyi területet biztosít a fizetős strandból évi nettó 1,3 millió forintért.
Üzemeltetési engedélyre várt már a létesítmény
A június közepén pár nap alatt megvalósított, már csak üzemeltetési engedélyre váró létesítmény azonban közel háromszor ekkora területet kerített le, és nem az ígért mély, hanem a sekély vízben, a parttal párhuzamosan, 22 ingatlan előtt korlátozva a vízhasználatot - tette hozzá.
Az éjjel világító, többféle veszélyforrást jelentő, kilátást és településképet zavaró létesítménynek előzetes környezetvédelmi hatástanulmányra is szüksége lett volna a Natura 2000-es területekre vonatkozó jogszabály szerint - jegyezte meg.
Az illetékes kormányhivatal saját hatáskörben visszavonta a létesítési engedélyt
A június végi képviselő-testületi ülésén hiába indítványozta három képviselő az önkormányzat beleegyező határozatának újratárgyalását, a polgármester nem tűzte napirendre a kérdést - közölte Bukovszki András.
A hajózási hatóság azonban a kapott panaszok alapján megállapította, hogy a létesítési-engedélyezési eljárásba szükséges lett volna ügyfélként bevonni több érintettet is, ami nem történt meg - írta.
Az illetékes kormányhivatal saját hatáskörben visszavonta a létesítési engedélyt, a hajózási hatóság az eljárás folytatásáról döntött - áll a bejegyzésben.
„A hatóság az érintett ügyfelek, valamint az ügyféli jogállást igazoló további érintettek nyilatkozatainak mérlegelést követően hozza meg döntését az ügyben" - írta az egyesület.