A létesítési engedély 79 csónakhely létrehozására ad lehetőséget. Mint azt az fmbusiness.hu megtudta, a megújult létesítmény elektromos töltési lehetőséget is biztosító kikötőben.
A csónakhelyek bővítése a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt . véleménye szerint kulcskérdés, a horgászturizmust leginkább behatároló tényező a horgászatra alkalmas szabad partszakaszok korlátozott száma. A parti helyek szűkössége miatt a nyíltvízi lehetőségek megőrzése és fejlesztése kiemelt prioritást élvez.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 2020-ban vette pártfogásába a Balatonudvari nyugati részén található csónakos horgászkikötőt, a helyi önkormányzattal közösen elejét véve egy esetleges magánosítási szándéknak. A megkötött vagyonkezelési szerződésnek köszönhetően évtizedes távlatban biztosítva van a horgászokat is kiszolgáló kikötő zavartalan működése – tudatta a társaság.
A horgászkikötő üzemeltetési feladatait a Balatonudvari Öböl Csónakos Egyesület látja el
A fejlesztési irányt 2020-ban az önkormányzattal partnerségben határozták meg. A részletes tervek elkészítését és több körös egyeztetését követően végül 2023. tavaszára adta ki az illetékes hatóság a létesítési engedélyt. Az építési, valamint a kapcsolódó hatósági egyeztetési folyamat végén 2024. júniusában kapta meg a használatbavételi engedélyt a kikötő. Az üzemeltetési feladatokat a Balatonudvari Öböl Csónakos Egyesület látja el.
Az összesen nettó 99 437 301 forintból megvalósuló fejlesztés eredményeként a kikötőmedencében két móló mentén kerültek kialakításra a csónakhelyek. A mólók egységes szerkezettel készültek, horganyzott acélcső cölöpökkel, acél tartószerkezettel és járófelülettel. A kikötői jelzéseket a bejárati csatornánál helyezték el, fényforrásaik napelemmel, akkumulátorral tápláltak. A kikötő szociális létesítményei a közeli Madách utcában találhatók. A költségekhez a MOHOSZ 50 000 000 millió forinttal járult hozzá, az üzemeltető Balatonudvari Öböl Csónakos Egyesület további 7 162 495 forintból oldotta meg az elektromos hálózat bővítését és a partrendezést – tudta meg az fmbusiness.hu.
Balatoni nádasok védelme
A hullámzás és jég ellen védett kikötő bejárati csatornával csatlakozik a Balaton nyílt vízterületéhez, ahonnét horgász-szívet megdobogtató, vadregényes nádasöblök válnak elérhetővé nem csak a helyiek számára, ugyanis a kikötőben csónak bérlésre és sólyázásra is van lehetőség.
Nem elhanyagolható hozadéka a fejlesztésnek a balatoni nádasok védelme, ugyanis mára ezres nagyságrendben találhatóak horgászcsónakok a különböző ideiglenes, engedéllyel nem rendelkező „veszteglőhelyeken”, amelyeknek legális kikötőhelyekre terelése közös érdekünk.
A kikötő örömeit szolgálja a létesítményüzemeltető
„A horgászszövetség kiemelt célja a horgászat pozícióinak javítása, lehetőségeinek fenntartása és fejlesztése. Küzdeni fogunk minden partszakaszért, horgász- és kikötőhelyért. Kezdeményezésünkre a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosítása bevezette a halgazdálkodást támogató hajó és a horgászkikötő fogalmakat, melyeket igyekezünk majd tartalommal megtölteni. Mivel a leginkább korlátozó tényező a horgászatra alkalmas szabad partszakaszok csökkenő száma, ezért eltökéltek vagyunk egy nádasokat nem veszélyeztető, általános horgászstég létesítési és fejlesztési program mielőbbi indításában is” – mondta az átadóünnepségen Dr. Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke.
Németh Zsolt, a megújult kikötő üzemeltetési feladatait ellátó Balatonudvari Öböl Csónakos Egyesület elnöke arról beszélt, hogy minden tagjuknak jutott kikötőhely, emellett céljuk fenntartani helyeket halőri csónaknak és bérelhető csónakok számára is, hogy „a településen lakók és nyaralók is élvezhessék a kikötő örömeit”.
Forrás/fotó: balatonihal.hu