Hagyományosan minden év június első vasárnapja az Építők Napja. 2024-ben a június 7-i központi ünnepségen került sor a szakmai teljesítmények elismerésére, kitüntetések átadására, az ágazatban dolgozó 380 ezer foglalkoztatott köszöntésére, valamint az ágazat tavalyi és jelenlegi helyzetére. Az fmbusiness.hu ez utóbbiba enged most betekintést.
A köztestületi kamarák, a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek és a tudományos egyesületek a kormányzat építésért felelős képviselőivel közösen köszöntötték ezen a napon az építésgazdasági értéklánc résztvevőit.
Az építőipar 380 ezer főt foglalkoztat. Kiegészítve az értékláncot alkotó építőanyag-iparral, az építőanyag-kereskedőkkel, valamint az oktatás- és tudományos élet képviselőivel, „fél millió kolléga munkáját szeretnénk megköszönni” – tájékoztatott az ÉVOSZ.
Mint azt az fmbusiness.hu a tájékoztatóból megtudta, a teljes értéklánc az ország termelési értékének 14%-át adja, ami kiemeli és húzó ágazattá teszi az építésgazdaságot, „még akkor is, ha a 2024. év egy nehéz esztendő a szakma számára” – tették hozzá.
Építőipari helyzet: soha nem látott áremelkedések és a drasztikusan lecsökkent fizetőképes kereslet
„A soha nem látott áremelkedések és a drasztikusan lecsökkent fizetőképes kereslet ellenére 2023. évben 7 860 Mrd Ft összegű építési-szerelési munkát valósítottunk meg” – közölte az ÉVOSZ.
Az elmúlt két év változást hozott a tekintetben is, hogy ismét van minisztériuma az építésügynek, mely együttműködik a szakmai szervezetekkel és bevonja őket a jogszabályalkotásba. Folyik az építési ágazat működését alapvetően meghatározó új törvények végrehajtási rendeleteinek kidolgozása.
Az építők hosszú ideje várják, hogy a megrendelőjük nemfizetése esetén erősebb jogi eszköz álljon rendelkezésükre valós teljesítésük mértékéig követelésük érvényesítésére. Erre adhat megoldást az építményi jog újbóli beemelése a magyar Polgári Törvénykönyvbe, mellyel felgyorsulhat a kivitelezők pénzekhez való hozzájutása, csökkentve ezzel a napjainkban növekvő építőipari lánctartozások értékét.
Fenntartható, körforgásos, innovatív, energiatakarékos, zöld és környezetbarát
„Az igényes megrendelők új elvárásokat fogalmaznak meg, ami a fenntartható, körforgásos, innovatív, energiatakarékos, zöld és környezetbarát jelzőkkel írható körül. Ezekhez az építésgazdasági értéklánc minden szereplőjének összehangoltan kell alkalmazkodni. Ma már a kormányzati oldal is elkötelezett a BIM bevezetése mellett, ettől az évtől tervezi a nagy értékű állami beruházások BIM alapú előkészítését és megvalósítását. Ezzel egy új kaput nyit ki az építőipar számára, szintet lépve a minőség irányába. Minőségi megrendelő nélkül nincs minőségi építőipar” – hangsúlyozza Koji László, az ÉVOSZ elnöke.
Az ágazat 2024-ben is új kihívások előtt áll. Csökkenő munkalehetőségek mellett kell a hatékonyságot növelni, a képzett munkaerőt megtartani. Az előregyártott modern építési termékek, az új technológiák és a digitalizáció egyszerre jelentenek kihívást a megrendelőknek, az építési beruházások megvalósítóinak és az üzemeltetőknek egyaránt. Meg kell felelni az új megrendelői tudásigényes elvárásoknak. Olyan fenntartható építésgazdaságra van szükség a jövőben, ahol csökken a fajlagos energiafelhasználás, az épített környezet széndioxid-kibocsátása, az építési hulladékokat újrahasznosítjuk, innovatív építőanyagokat használunk – emelték ki az ÉVOSZ-nál.