Letették a kompozit repülőgépeket gyártó Magnus Aircraft Zrt. új gyártócsarnokának alapkövét - tudta meg az fmbusiness.hu.
Boros László vezérigazgató közölte, a fejlesztés részeként az 1 500 négyzetméteres gyártócsarnok mellett 500 kilowattos napelemparkot is építenek.
Mint azt az fmbusiness.hu megtudta, a Fusion II. kétüléses gép beilleszkedett a piacra, oktatásra, megfigyelésre, egyéni célokra is használják. A négyüléses repülőgép gyártásához megvásárolták az IL-103 repülőgép licencét, az eredeti tervekből 3D-s modellt készítettek, teljesen kompozit felépítésűre tervezték át, és kidolgozták a gyártási technológia folyamatát.
A magyar gazdaság egyik ékköve
Az eseményen Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a csarnok, ahol saját fejlesztésű, négyüléses repülőgépeket gyártanak majd, a „magyar gazdaság egyik ékköve”.
Megjegyezte, a cég kétüléses repülőgépei világszerte keresettek, számos iparágban alkalmazzák őket az erdészettől a határvédelemig. A termékpaletta kiegészül egy négyüléses kisrepülőgéppel, amelynek készül elektromos változata is.
A 2014-ben alapított cég tavaly nyolcvan embert foglalkoztatott; 2022-ben 538 millió forintos nettó árbevételt ért el. A társaság tavaly félévi közlése szerint 2023-ra pozitív nulla eredményt, míg az idén és a következő években exponenciálisan növekvő árbevétel mellett pozitív eredményt vár.
MTI/fotó: MTI/Ruprech Judit