A teljes csarnok beruházás mintegy 7,5 milliárd forintba került, amelyhez az állam 1,5 milliárd forintos támogatással járult hozzá.
„Megvalósítottad életed legszebb álmát. Egy általam nagyra becsült és országosan is elismert szaktekintély barátom mondta ezt nekem” – mondta Nagy Antal János, a NAGÉV Csoport tulajdonos-ügyvezetője.
A tulajdonos-ügyvezető megjegyezte, „bátran és büszkén mondhatjuk, hogy ma Magyarországon két a legújabb technolóiával rendelkező, a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak megfelelő nagyrészt automata működésű horganyzó van. Mindkettő a NAGÉV tulajdonában van”.
A hagyomány és a tudás találkozik a modern technika vívmányaival
Uzonyi Imre, a NAGÉV Kft. ügyvezetője köszöntőjében kiemelte: „ebben a high-tech technológiával felszerelt, mondhatni igazi szakmai alkotó műhelyben, a hagyomány és a tudás találkozik a modern technika vívmányaival, hogy egymást erősítve maradandót hozzunk létre”.
„A környezettudatosság sosem volt kérdés számunkra. Sikerült a Hortobágyi Nemzeti Park tájba illesztési elvárásainak is megfelelnünk. 150 db előnevelt fával bővítettük a már meglévő faállományunkat. A csarnoktetőn pedig 1 200 napelem biztosítja, hogy minél nagyobb részben használjunk zöld energiát. Ezzel jelentős lépést tettünk az ESG elvárások irányába” – emelte ki az ügyvezető.
Hozzátette: „a robotizáció pedig nekünk nem a jövő, hanem már a jelen. Világszínvonalú automatizált darurendszer került kiépítésre, amely emberi beavatkozás nélkül végzi a termékek előkészítését. A világpiacon ma elérhető legmodernebb technológiát választottuk, így 30-40 %-os kapacitásbővítést érhetünk el majd.”
A teljes csarnok beruházás mintegy 7,5 milliárd forintba került, amelyhez az állam 1,5 milliárd forintos támogatással járult hozzá.
Forrás: facebook.com/nagevcsoport