Magyar állami támogatással, egy 12 millió eurós beruházás részeként épült meg Zalaegerszegen a svájci tulajdonú EuropTec Kft. új üzemcsarnoka – értesült az fmbusiness.hu.
Zalaegerszegen egy 12 millió eurós fejlesztés keretében épült meg az új, 2500 négyzetméteres üzemcsarnok, amelyhez a magyar állam a HIPA közreműködésével egymilliárd forint támogatást biztosított. A fejlesztés jóvoltából 80-100 új munkahelyet is teremt a cég – tájékoztatták az fmbusiness.hu-t.
Alexander Georg Fischer, a EuropTec GmbH ügyvezetője felidézte, hogy évtizedek óta gyártanak Zalaegerszegen magas minőségű műanyag alkatrészeket, amelyeket orvostechnikai és ipari partnereknek készítenek, és a világ számos országába szállítanak. A zalai jelenlétük továbbra is fontos, számítanak rá, és további befektetéseket is terveznek ide.
Egykori MOM-gyár
Belső Gábor, a jelenleg 160 embert foglalkoztató EuropTec Kft. ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy 1991-ben, az egykori MOM-gyár szakmai alapjain indult el a zalaegerszegi vállalkozás. Utoljára 2017-ben építettek üzemcsarnokot, a mostani a fejlesztések sorában már ez a negyedik épület.
A EuropTec a 25 legnagyobb helyi adózó közé tartozik, és nemcsak folyamatosan fejlődik, de a város oktatási, kulturális, egészségügyi és sportéletében is jelen van támogatásaival.
A nyilvános cégadatok szerint a zalaegerszegi társaság 4,588 milliárd forint árbevétel mellett 280 millió forint adózott eredményt ért el 2023-ban, egy évvel korábban 4,551 milliárd forint árbevételt és 739 millió forint adózott eredményt számoltak el.
Forrás: MTI, fortó: MTI/Katona Tibor