FbPixel
2024 október 12.
Ingatlan

Intelligens épület Szarvason, amely előre látja az időjárást

Intelligens épület Szarvason, amely előre látja az időjárást

A Holt-Körös partján, az óvárossal átellenben kapott helyet egy festői szépségű telken Szarvas első modern hi-tech épülete, amely köré az elkövetkező időszakban egy új városrész épülhet. Szin Csaba lokálpatrióta ötletgazda elárulta, az önkormányzat kezdeményezésére a kerületet Epreskertről Újvárosra keresztelhetik át.

Szin Csaba tulajdonos – aki az egyetemi és a sorkatonaságban töltött éveit leszámítva az egész életét Szarvason töltötte – arról beszélt, hamar felismerték, hogy Szarvasnak van egy olyan része, amely más nagyvárosok példájából kiindulva újvárosként funkcionálhat.

„Adott volt a környezet, hiszen a Holt-Körös túloldalán található az óváros. Körvonalazódott bennünk, hogy a projektnek akár lehet jelentősége Szarvason belül is, ezért felépítettük a város első modern hi-tech épületét, ami a technológiának és a belsőépítészetnek egyaránt a csúcsa” – mondta Szin Csaba.

Az épület tervezője a Tiba Építész Stúdió, akinek nevéhez számos Budapest városképét meghatározó épület tervezése fűződik, de Magyarországon kívül több európai országban is vittek projekteket.

Intelligens, időjárás-előrelátó épület

Az épületben intelligens rendszerek vezérlik a frisslevegő betáplálást, a hőmérséklet szabályozást, az árnyékolást, a világítást, a professzionális audio és videó technikát. Az épület tudja, hogy melyik évszakban van és ismeri a nap állását. Időjárás állomás méri a csapadékot, a hőmérsékletet, a szél erősségét, a fényerősséget, és több napra előre meg tudja határozni a várható időjárást is.

A beléptetést arcfelismerős rendszer segíti, mely kezeli a jogosultságokat is. Előre generált és megküldött QR kódok segítségével az irodaházba érkező vendégek idő- és helység korláttal ellátott jogosultságot kaphatnak, sorolta Szin Csaba, aki testvérével, Szin Bencével vágott bele a projektbe.

Óváros mintájára Újváros

Az ötletgazda azt is elmondta, hogy az épület földszintjén nyitották meg az átlagemberek számára is elérhető luxuséttermüket, amit a világtendencia mentén Újváros Bisztrónak neveztek el.

„Azzal, hogy az étterem ezt a nevet kapta, felkeltettük a helyiek érdeklődését és a sajtó is kiemelten kezdett el foglalkozni vele. Idővel a közlekedési táblákon is megjelent már, és híre ment a környéken. Ennek eredményeként az önkormányzattól is kaptunk megkeresést, miszerint a kerületet a korábban használt Epreskert helyett Újvárosként tartanák számon a jövőben” – mondta a tulajdonos.

Mint fogalmazott, gyakran teszik fel neki a kérdést, miért pont Szarvason építették a hi-tech létesítményt, miért nem inkább Budapesten? Erre mindig úgy felel: lokálpatrióta, és helyi vállalkozóként a szarvasiak számára szeretne új lehetőségeket teremteni és még vonzóbbá tenni a települést a turisták számára is.

fmbusiness.hu
512 cikk

fmbusiness.hu Az fmbusiness.hu létesítményüzemeltetési portál.

Facility management hírek, érdekességek, innovációk és riportok az online térben. Az fmbusiness.hu üzemeltetője és hírügynöksége az Arany-Média Hírügynökség. A facility management hírportál főbb témái: épületüzemeltetés, létesítményüzemeltetés, ingatlan és irodaház hírek, építési és öko technológiák, külföldi és hazai szakmai érdekességek, újdonságok.