FbPixel
2023 október 01.
Magyarország

Hajók segítik a Lánchíd felújítását

Hajók segítik a Lánchíd felújítását

Ismét bárka dolgozik a Lánchíd lábánál, erről emelik a helyükre a hiányzó műemléki elemeket, vasöntvény konzolokat és mellvédeket - tudta meg az fmbusiness.hu a BKK-tól.

Két hajó – egy bárka és egy tolóhajó – dolgozik a Lánchídnál. Ezek segítségével kerülnek a helyükre a daruval mozgatható, óriási műemléki öntöttvas elemek. A pesti konzolokat, vagyis tartóelemeket már tavaly visszaépítették a pilonra, most pedig elsőként a budai pilon öntöttvas konzoljait emelték a helyükre a bárkára szerelt autódaru segítségével.

Ezután a Lánchíd díszes mellvédei következnek: ezek közül 20-at gondosan restauráltak, majd a konzolokhoz hasonlóan a csepeli festőüzemben kapták meg a szükséges korrózióvédelmi rétegeket. A projekt során 8 íves mellvédöntvényt a Lánchíd 1914–1915-ös megjelenéséhez illeszkedően – archív fotók alapján rekonstruálva – újonnan gyártottak. A megújult hídkorlátok felszerelése már elkezdődött.

Lánchíd-felújítás.

Nem ez az első alkalom, hogy a felújításhoz kapcsolódó feladatok elvégzéséhez hajókat használnak: ilyenek szolgáltak korábban a híd környezetének fém- és lőszermentesítésekor, és ezek segítségével emelték ki a Dunából a híd körül talált roncsokat – például történelmi korlátdarabot, vagy török kori ágyúgolyót.

Már láthatók a budai vízmérce vonalai

Lánchíd-felújítás.

A kivitelező A-Híd Zrt. szakemberei ütemezetten haladnak a pályaszint alatti kőfelületek restaurálásával is. Miután végeztek a kövek pótlásával és javításával, a pilonok jégtörői körül már hozzáláttak az állványzat bontásához. Megújult a budai pilon alsó, parti oldalán lévő vízmérce is: újra felvésték azokat a rovátkákat, amelyeket az elmúlt évtizedekben teljesen elkoptatott a víz.

Közben a szakemberek folyamatosan dolgoznak a hídfőhelyiségekben, a pesti és a budai hídfő lánckamráiban, illetve lánccsatornáiban. Miután a láncok és a lehorgonyzó tömbök már megújultak, a közlekedők előtt rejtett terekben most többek között a szigetelés készül. Ez idő alatt elkezdődött a hídfőknél áthaladó gyalogos, illetve gyalogos-kerékpáros aluljárók homlokfelületi köveinek beépítése is.

Mint azt az FM Business a BKK-tól megtudta, a projekt végéig tovább dolgoznak a változtatható színképű díszvilágítás felszerelésén, elkészítik a járdák burkolatát, valamint gyalogos-átkelőhelyet létesítenek a pesti hídfő északi és déli járdája között.

A teljes átadásáig a Lánchíd továbbra is munkaterület

A Lánchíd felújítása ütemterv szerint, költségkereten belül halad, a teljes átadásáig a híd továbbra is munkaterület. Gyalog majd a felújítás utolsó szakaszának lezárta után lehet átkelni rajta, ezért addig a BKK buszaival a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között – mindkét irányban – díjmentes az utazás. Március 20-ától a BKK jelentősen nagyobb kapacitást biztosít a Lánchídon: a jelenleginél is több busz közlekedik majd Buda és Pest között.

A tervek szerint 2023 őszéig tartó kivitelezéssel kapcsolatos hírek, információk és aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők - tudta meg a BKK-tól az fmbusiness.hu.

Forrás: BKK

fmbusiness.hu
323 cikk

fmbusiness.hu Az fmbusiness.hu létesítményüzemeltetési portál.

Facility management hírek, érdekességek, innovációk és riportok az online térben. Az fmbusiness.hu üzemeltetője és hírügynöksége az Arany-Média Hírügynökség. A facility management hírportál főbb témái: épületüzemeltetés, létesítményüzemeltetés, ingatlan és irodaház hírek, építési és öko technológiák, külföldi és hazai szakmai érdekességek, újdonságok.