FbPixel

Épületüzemeltetés

BIM - Digitalizáció nélkül nincs költséghatékony üzemeltetés

Gyakran megesik, hogy az építési projektek végén a tulajdonosok hiányos, vagy – legrosszabb esetben – semmilyen információt nem kapnak az épületről, esetleg csak egy papírhalommal lesznek gazdagabban, amit aztán digitalizálniuk kell. A BIM alkalmazása, vagyis az épületinformációs modellezésen alapuló menedzsment esetén ez sem fordulhat elő!

Kákosy Zsolt: Mi zajlik körülöttünk?

„A helyzet drámai. De: a válság egyben komoly üzleti és piaci lehetőség, érdemes így gondolkozni a property és facility managereknek, iparági szakembereknek” – hangsúlyozta és mutatott pozitív irányt Kákosy Zsolt (property és facility szakember) a Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetsége (LEO) rendezvényén tartott előadásában.

Ezért elkerülhetetlen az automatizálás az ingatlanszektorban (is)

A robotikán és mesterséges intelligencián alapuló, automatizált megoldásokat az egészségügytől kezdve a bankszektoron át a kiskereskedelemig számos területen sikerrel alkalmazták már. Ám a kereskedelmi ingatlanok piacára még nem tört be igazán, pedig az ingatlanszektorban is számos előnye lehet hasonló technológiáknak.

Adatokra épül a jövedelmező fenntarthatóság

A hatékony létesítményüzemeltetés alapja az adatok folyamatos gyűjtése és elemzése. Különösen igaz ez a korszerűsítési projektek kapcsán, ahol elsődleges cél nyereségessé és fenntarthatóvá tenni a beruházásokat.

Rendszerezett adatok nélkül nincs költséghatékony karbantartási stratégia

Az adat hatalom. Igaz ez, akkor is, ha karbantartásról van szó. Sok létesítményüzemeltető csapat mégsem méri mindennapi munkájának hatékonyságát, pedig ez lenne a költségoptimalizált működés alapja.

Az irodaházakban elfolyó energia – Így csökkenthető a láthatatlan pazarlás

Mivel az energiaárak minden eddiginél gyorsabban emelkednek, a vállalkozásokra hatalmas pénzügyi nyomás nehezedik, hogy ahol csak lehet, spóroljanak. Az irodákban rengeteg energia, vagyis pénz folyik el szinte láthatatlanul, ráadásul olyankor is, amikor bent sem vagyunk!

Mit tud egy egészséges munkállomás? – bemutatkozik a WELL Comfort prototípus

Létezik olyan irodai asztal, amelyik nemcsak a munkát könnyíti meg, de még spórol is az irodának? A prototípus mindenesetre elkészült. A HuGBC WELL Munkacsoport a alapkoncepciója egy olyan munkaállomás megteremtése volt, amely növeli a munkavállalók komfortérzetét, miközben az energiahatékony szellőzésről is gondoskodik.

A B+N Referencia Zrt. bebiztosította piacvezető pozícióját a Közép-európai régióban

A B+N Referencia Zrt. felvásárolta a bolgár i-Facility EOOD létesítménygazdálkodó társaságot. Az újabb lépéssel a cég bebiztosította – eddig is meglévő – vezető helyét a Közép-európai régióban - tudtuk meg Kis-Szölgyémi Ferenctől, a B+N vezérigazgatójától.

Egyre fontosabb szempont a megfelelő munkahelyi élmény

A járvány egyik hozadéka volt felgyorsult a digitalizáció is, aminek középpontjában többnyire a megváltozott munkakörülmények támogatása és a minél biztonságosabb környezet megteremtése áll. Időközben olyan megoldások, alkalmazások is utat törtek maguknak, amelyek elsősorban a munkavállalói és látogatói élményt helyezik középpontba. Ilyen például a Spica Technologies

Mit figyelnek a döntéshozók, amikor takarító céget keresnek?

A legtöbb cégtulajdonos tisztában van a takarítócégek munkájának fontosságával, ezért is keresnek profikat. A kiválasztás során elérhető alapinformációk alapján gyakran érzik azonban úgy, hogy minden FM szolgáltató ugyanazt kínálja. Hogy kitűnhessünk a tömegből, nem árt tudni, a döntéshozók milyen konkrétumokat tartanak fontosnak!