A B+N Referencia Zrt. is csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz, amelyet a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkársága azért indított el tavaly, hogy segítse a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedését - tudta meg MTI hírből az fmbusiness.hu.
Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár kedden Budapesten, a csatlakozást bejelentő sajtóeseményen elmondta: az Apponyi Franciska Jövőműhely Programot azzal a céllal indították el, hogy lehetőséget teremtsenek azoknak a fiataloknak, akiknek a gyerekvédelem világa után a munkaerőpiacon kell helytállniuk. „Ez az átmenet nem könnyű, nincs mindig kibélelve, ezért fontos, hogy hidat tudjunk képezni a fiatalok és a munkáltatók között" - emelte ki.
Az államtitkár hangsúlyozta: azt szeretnék, ha a munkáltatók a jövőben leendő munkatársaikat elősorban a rátermettségük, és nem a szociális hátterük alapján választanák ki. Hozzátette, hogy Magyarországon jelenleg mintegy 23 ezer fiatal él a gyerekvédelemben, az ő sorsuk iránt senki nem lehet közömbös.
„A technikai újítások azonban semmit nem érnek az emberek nélkül" - mondta Szij Csaba, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettese
Fülöp Attila felidézte, hogy a program jóvoltából az adott cégekhez jelentkezők egy négy hónapon át tartó, tízalkalmas mentorprogramban vesznek részt, amelynek segítségével a fiatalokat felkészítik a leendő munkahelyükhöz való csatlakozásra, a céget pedig az új munkavállaló érkezésére. A programhoz korábban csatlakozott már az Országos Rendőr-főkapitányság, az OPUS GLOBAL Befektetési Alapkezelő Zrt., az OTP Bank és Profield Sales Kft. is.
Szij Csaba, a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a harminc évvel ezelőtt alapított vállalat ma Magyarország egyik legnagyobb foglakoztatójának számít a létesítményüzemeltetésben, versenytársai közül az innovációk alkalmazásával emelkedik ki. Saját kutatás-fejlesztési csapatukkal például egy olyan önjáró robotot is megalkottak, amelyből már 150 segíti a takarító szakemberek munkáját, idén pedig bemutattak egy új, fertőtlenítő robotot is. „A technikai újítások azonban semmit nem érnek az emberek nélkül" - emelte ki a B+N szakembere, hozzátéve, hogy a fiatal munkavállók között az új roboteszközök karbantartóit, működtetőit is keresik.
Forrás: MTI