FbPixel
2024 március 29.
Jövő

Mesterséges intelligenciát is alkalmazó UV-C fertőtlenítő robotot fejlesztett a B+N

Mesterséges intelligenciát is alkalmazó UV-C fertőtlenítő robotot fejlesztett a B+N

Elkészült a hazai fejlesztésű, mesterséges intelligenciát is alkalmazó UV-C fertőtlenítő robot prototípusa, a szükséges tesztek után még idén elindulhat a gyártás. A Budapesten megvalósuló fejlesztés iránt már külföldről is érdeklődnek - tudta meg az fmbusiness.hu a robotot fejlesztő B+N Referencia Zrt.-től. 

A fejlett tájékozódási képességekkel rendelkező, UV-C sugárzást alkalmazó robotok iránti igényt az olyan, főleg nagy tömegek által látogatott helyszínek, létesítmények gyors és hatékony fertőtlenítése teremtette meg, mint például a kórházak, tömegközlekedési eszközök, ahol viszonylag rövid idő alatt kell sok és változó geometriájú felületet fertőtleníteni.

A takarító robot után itt a fertőtlenítő robot

A B+N Referencia Zrt. a szintén saját fejlesztésű, autonóm takarítórobotok tapasztalatait felhasználva vágott bele a projekt kivitelezésébe K+F csapatával, a hároméves munka eredményeként elkészült autonóm UV-C sugárzással fertőtlenítő robot működésében fontos szerepe van a mesterséges intelligenciának és a fejlett akadályfelismerési rendszereknek is.

A hagyományos fertőtlenítési módszerek magukban hordozzák a folyamat során használt vegyianyagokra rezisztens kórokozók kialakulásának veszélyét. Ezek a kórokozók a szokásos, vegyi alapú fertőtlenítési eljárásoknak nagymértékben ellenállnak, ezáltal növelhetik például a kórházi fertőzések kockázatát még a legkörültekintőbb takarítási, fertőtlenítési eljárások alkalmazása esetén is. Az UV-C sugárzás hatásmechanizmusa kritikus károsodást okoz a mikroorganizmusok, pl. baktériumok örökítőanyagában, amely megakadályozza szaporodásukat és túlélésüket. AZ UV-C sugárzással szemben jelenlegi ismereteink szerint nem alakul ki rezisztencia, ami az eljárás jelentős előnye a hagyományos vegyszerekhez képest.

UV-C fertőtlenítő Robot,  a B+N referencia Zrt kutatás-fejlesztés csapatának, a LAB/DA innovations fejlesztése - FM Business, fmbusiness.hu facility management hírek

A kihívás az UV-C sugárzással való fertőtlenítés adottságaiból fakadt, mint például a takarásban lévő felületek megfelelő elérése, amely az eddig leginkább alkalmazott, egy helyiség egy adott pontjára beállított berendezések hatékonyságát csökkentette.

Mesterséges intelligenciát is használ az új robot

Az új robot a rajta található UV-C sugárzó autonóm mozgatásával nem egy, hanem több pontról sugározza be a területet, ezzel csökkentve a takart felületek számát. A berendezés az önálló mozgáshoz a helyiség előzetesen felvett térképén meghatározott útvonalat járja be. A bejárás során a kiindulási térképen nem szereplő akadályokat részben vizuális információra alapozott, mesterséges intelligencia alapú algoritmussal kerüli ki. A fertőtlenítés során felvett 3D modellen kiszámolja a megvalósult dózist, azaz a sugárzás mértékét, erről vizuális visszajelzést ad a kezelőnek, illetve az érintett szakembereknek. Így a fertőtlenítés minősége ellenőrizhető, az esetleg szükséges kiegészítő kézi fertőtlenítés meghatározható.

A prototípusra most további tesztelések várnak, de még az idén elindulhat a gyártás. A projekt megvalósításához a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatását is felhasználták. A létesítmények, közlekedési eszközök fertőtlenítésében UV-C sugárzást alkalmazó gyártók, szolgáltatók egy közös platformot is létrehoztak tavaly, Magyar UV-C Egyesület néven, amely keretet biztosít a kölcsönös tájékoztatás, a szakmai továbbképzés, a nemzetközi tapasztalatok honosítása és az UV-C fertőtlenítési technológia elterjedését segítő környezet kialakításához, ennek alapításában a B+N Referencia Zrt. is részt vett.

Mindemellett, a növekvő igényekre reagálva a Nemzeti Népegészségügyi Központban a szakmai képviseletekkel együttműködésben elkezdődött egy UV-C fertőtlenítő berendezések minősítésére vonatkozó eljárás kidolgozása, amely munkacsoportba a B+N Referencia Zrt. is delegált szakmai tagokat.

fmbusiness.hu
403 cikk

fmbusiness.hu Az fmbusiness.hu létesítményüzemeltetési portál.

Facility management hírek, érdekességek, innovációk és riportok az online térben. Az fmbusiness.hu üzemeltetője és hírügynöksége az Arany-Média Hírügynökség. A facility management hírportál főbb témái: épületüzemeltetés, létesítményüzemeltetés, ingatlan és irodaház hírek, építési és öko technológiák, külföldi és hazai szakmai érdekességek, újdonságok.