FbPixel
2024 március 28.
Épületüzemeltetés

Meglepő ösztönzéssel csökkenthető a vízfogyasztás

Meglepő ösztönzéssel csökkenthető a vízfogyasztás

Bár a felhasznált vízmennyiség jól optimalizálható automatizált technológiákkal, még mindig sok múlik a felhasználók tudatosságán. Ha megnyerjük bérlőinket és együttműködünk, sokat tettünk a vízspórolásért. Persze ez nem mindig olyan egyszerű, mint ahogy hangzik.

Általános vélekedés, hogy az embereket csak azok a problémák érdeklik igazán, amelyeket a saját bőrükön is megéreznek. Azonban egy amerikai kutatás, amelyet a koronavírus járvány kapcsán használt üzenetküldési stratégiákról végeztek, azt támasztja alá, hogy a közjó is ugyanakkora, ha nem nagyobb befolyással van az emberek viselkedésére, mint az önös érdekek. Ez fontos szempont lehet a létesítményüzemeltetőknek is ha arról van szó, milyen üzenetekkel nyerjék meg bérlőiket a tudatosabb vízfogyasztásnak.

A „Costa Rica kísérlet”

A Facility Executive érdekes és tanulságos példát hozott arra, hogyan érhető el rövid idő alatt látványos eredmény a vízspórolásban. Az eset a 20 000 fős Costa Rica-i Belenben történt, ahol az éghajlatváltozás és az elavult vízi infrastruktúrának köszönhető szivárgás miatt komoly problémává vált a vízhasználat mértéke. A városvezetés egyik legfőbb céljává vált, hogy tudatosabbá tegye a lakókat, és rábírja őket a fogyasztás csökkentésére. Erre egy egyszerű és kissé drasztikus módszert választottak:

A szomszédaiknál több vizet használó lakók piros matricával, és homlokráncoló arccal ellátott vízszámlát kaptak, a kevesebbet fogyasztók számlalevelére zöld matrica és mosolygós arc került. A harmadik csoport kontrollcsoport volt, ők hagyományos számlát kaptak jelzések nélkül.

A kísérlet eredménye meglepő volt: nyolc hónap elteltével, a kampány hatására a város teljes lakossága (beleértve a kontrollcsoportot is) csökkentette vízfogyasztását. A legjelentősebb visszaesést a piros matricás számlát kapóknál mérték.

Működhet-e a személyre szóló üzenet a kereskedelmi épületekben is?

A beleni példa tanulsága jogosan veti fel a kérdést: érdemes-e rámutatni a létesítmények használóinak szokásaira is? A kisebb vízfogyasztásért adott gratuláció az egyes bérlőknek mindenképp pozitív megerősítés lehet. Emellett érdemes fontolóra venni a többi bérlőhöz viszonyított túlzott vízfogyasztásra való tapintatos figyelemfelhívást is.

A felhasználók vízspórolásra való aktív ösztönzése, kombinálva a fogyasztás csökkentését segítő technológiákkal, hosszú távon jelentős változást eredményezhet.

AMH
48 cikk