FM Business
02 Építési technológiák

Megalakult a Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozat az ÉVOSZ keretein belül

Építési technológiák · Megalakult a Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozat az ÉVOSZ keretein belül Fotó: FM Business

A hazai építőanyag-gyártókat követően saját tagozatot alapítottak az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségén (ÉVOSZ-on) belül a magyar építőanyag-kereskedők is. A frissen kinevezett Juhász Attila elmondta, a közel ezer kereskedő 30 ezer dolgozójának a jövője és biztonsága az egyik legfontosabb, hiszen az ő érdekeiket hivatottak képviselni – tudta meg az fmbusiness.hu.

A tagozat elnökévé Juhász Attilát, az Új Ház Építőanyag Nagykereskedelmi Zrt. elnökét nevezték ki, aki mellett elnökségi tag lett Kis Sándor, a HUF-BAU Csoport Kft. ügyvezető igazgatója, Parrag Roland, a Duna Hungária Zrt. cégvezetője és Vitális Attila, az Alföld Tüzép Hálózat Kft. ügyvezetője is.

Juhász Attila: „Az egyik legfontosabb feladatunk az építőanyag kereskedelmi szektor megerősítése”

Juhasz Attila EVOSZ fmbusiness.hu építőipari hírek

Juhász Attila közel három évtizede gyakorló építőanyag-kereskedő, így testközelből ismeri a hazai kereskedőket érintő legnagyobb kihívásokat. 2013 óta tölti be az ország legnagyobb forgalmú építőanyag kereskedelmi hálózatának, az Új Ház Építőanyag Nagykereskedelmi Zrt.-nek elnöki posztját. Mint kiemelte, az új kinevezés mégis egészen más felelősséget hozott magával.

„Az újdonsült hálózattal járó elnöki státusz óriási feladat, ami túlmutat a kereskedelmi cégek egyéni céljain. Olyan kérdésekkel foglalkozunk, amik a teljes szektornak és piacának fejlődését szolgálják – méghozzá versenysemleges módon. Munkánkkal kereskedelmi szempontok, és szakmai-gazdasági érdekek mentén támogatjuk a minisztériumot is a döntéshozatalban, hiszen az ÉVOSZ az építőipart érintő szabályozások tekintetében valódi véleményvezérnek számít” – árulta el.

Építőipar, építőanyag-kereskedelem: modernizáció, ellátásbiztonság

Az új tagozat egyik legfontosabb célja a modernizáció az iparágban, ez ugyanis alapfeltétele mind az ellátásbiztonságnak, mind a hatékonyság javulásának. A soron következő hetekben indulhatnak meg az egyeztetések és az elemzői folyamatok a legfontosabb szektort érintő problémák feltárásáról. Ezt követi majd a megoldáskeresés: a tagozat javaslatokkal támogatja majd az ÉVOSZ és a szakpolitikai döntéshozók munkáját.

A megközelítőleg ezer hazai építőanyag-kereskedelmi vállalat együttesen 30 ezer munkavállalót foglalkoztat. A frissen kinevezett Juhász Attila elmondta, ennek a 30 ezer dolgozónak a jövője és biztonsága az egyik legfontosabb, hiszen az ő érdekeiket hivatottak képviselni. A tagozat többek között a magyar építőanyag-kereskedelmi és -forgalmazási tevékenységhez kapcsolódóan a piac változásainak analitikáját és értékelését, a kihívások és problémák kivizsgálását, konkrét megoldási tervek kidolgozását, valamint az építőanyag-kereskedelem erősítését tűzte ki célul.

„Kiemelten fontos a logisztikai ellátási láncban betöltött szerepünk is, hiszen mi felelünk ennek akadálymentes működéséért, így az emberek által megálmodott épületek gond nélkül és határidőre elkészülhetnek” – tette hozzá. A tagozat további célkitűzése, hogy kizárólag makulátlan minőségű és hiánytalan műszaki állapotú termékek kerülhessenek kereskedelmi forgalomba.