FbPixel
2024 október 05.
Ingatlan

Lakópark épül Pakson, 500 lakást terveznek

Lakópark épül Pakson, 500 lakást terveznek

Az fmbusiness.hu információi szerint három lakótömb épül, 500 lakással. Léna lakópark néven fut a projekt, és a tervek szerint 2025 év vége felé lehet költözni.

Hármas kivitelezői konzorciumban az Épkar Zrt., West Hungária Bau Kft., Magyar Építő Zrt. közös munkájával valósul meg Paks új lakóparkja – tudta meg az fmbusiness.hu.  A Magyar Építő Zrt. honlapján azt írja, három lakótömb épül meg. Ezekben összesen 500 lakás lesz.

lakopark-epul-pakson-atomeromudolgozok

A lakótömbök különböznek majd egymástól, az egyik 4-6 emeletes, a másik 3-4, a harmadik pedig háromemeletes lesz. A tájékoztatás szerint mindegyik alatt pinceszintet alakítanak ki, ahol mélygarázs is helyet kap. Emellett az épületek között is kialakításra kerülnek parkolóhelyek.

Közműfejlesztések a paksi lakóparkban

A közmű fejlesztések tervezési fázisban vannak. A munkálatok kiterjednek a három tömbből álló társasházak mellett a kapcsolódó egyéb létesítmények – piceszinti és felszíni parkolóhelyek, a lakópark megközelítését biztosító közutak – kialakítására is.

A tájékoztatóban megjegyzik, hogy lakótömbönként üzlethelyiségeket is kialakítanak.

Mint azt az fmbusiness.hu megtudta, paksi - Léna néven futó - Lakópark kivitelezési munkálatait 2024 májusában kezdték meg. Az ütemezés szerint a projekt befejezési határideje 2025 negyedik negyedév.

Forrás: magyarepito.hu

fmbusiness.hu
507 cikk

fmbusiness.hu Az fmbusiness.hu létesítményüzemeltetési portál.

Facility management hírek, érdekességek, innovációk és riportok az online térben. Az fmbusiness.hu üzemeltetője és hírügynöksége az Arany-Média Hírügynökség. A facility management hírportál főbb témái: épületüzemeltetés, létesítményüzemeltetés, ingatlan és irodaház hírek, építési és öko technológiák, külföldi és hazai szakmai érdekességek, újdonságok.