FbPixel
2021 szeptember 27.
Jövő

KPMG-felmérés: idén még nem normalizálódik az üzleti élet

KPMG-felmérés: idén még nem normalizálódik az üzleti élet

A cégvezetők közel fele 2022 előtt nem tartja valószínűnek, hogy visszazökkenjen az üzlet a normalitásba, a válaszadók egyharmada viszont úgy véli, ez még az idén megtörténik – adta közre a KPMG könyvvizsgáló friss kutatásának eredményeit.

A járvány okozta változások a menedzserek 24 százaléka szerint tartós módosulásokat hoznak üzleti gyakorlatukban.  A cégvezetők 61 százaléka csak azután kezdi az irodába való visszatérés megszervezését, miután a lakosság legalább 50 százaléka már részesült az oltásban – ismertették a kutatás eredményét az MTI-vel.

A vezérigazgatók mindössze 17 százaléka nyilatkozott úgy, hogy csökkenteni fogja az irodai területeket

A felmérés szerint a cégek csupán egyötöde kívánja az új munkatársakat zömmel távolról foglalkoztatni, ez az arány jelentősen visszaesett a tavalyi 73 százalékhoz képest. Mindössze tízből hárman terveznek olyan hibrid megoldást, amelynek a munkatársak túlnyomó többsége hetente 2-3 napot otthonról dolgozik.

A vezérigazgatók mindössze 17 százaléka nyilatkozott úgy, hogy csökkenteni fogja az irodai területeket a világjárvány következtében, míg 2020 augusztusában a válaszadók 69 százaléka állította ugyanezt - közölte a KPMG.

Kockázatok

A kockázatok élére a megkérdezett cégvezetők válaszai alapján a kiberbiztonság került. A top öt üzleti kockázat közé tartozik még továbbá a kutatás alapján a szabályozói környezet, az adókockázat, a beszállítói lánc okozta rizikó és a környezeti és klímaváltozás okozta fenyegetettség.

Az ESG tényezők - környezeti (environmental), társadalmi (social) vagy irányítási (governance) - esetében a vezérigazgatók 49 százaléka szigorúbb gyakorlatot tervez - derül ki a kutatásból. Szinte valamennyi megkérdezett (96 százalék) nagyobb hangsúlyt kíván adni az ESG programok társadalmi (social) elemére. A KPMG szerint a felsővezetők már nem külső hatásként tekintenek a klímaváltozásra, hanem ezt is úgy kezelik, mint amivel kapcsolatban konkrét teendőjük van.

Az elkövetkező 3 évben a világgazdaság növekedését illetően szkeptikusak a vállalatvezetők, 42 százalékuk számít csupán növekedésre. Saját vállalatuk jövőjét ugyanakkor optimistábban látják, 88 százalékuk prognózisában szerepel növekedés.

Mint azt az MTI közölte, a könyvvizsgáló a felmérés keretében 500 cégvezetőt kérdezett meg három évre előre tekintő üzleti és gazdasági kilátásaikról február-márciusban.

fmbusiness.hu
99 cikk