FbPixel
2024 március 29.
Ingatlan

Fenntartható működést tervez a 200 éves évfordulóra az MTA

Fenntartható működést tervez a 200 éves évfordulóra az MTA

A nyáron kezdődik, majd több ütemben folytatódik az MTA épületének felújítása. A tervek szerint az alapításának 200 éves évfordulójára készülő Magyar Tudományos Akadémia egy a mostaninál jóval nyitottabb, korszerűen felszerelt és fenntarthatóan működő épületben fogadhatja majd a tudomány iránt érdeklődőket és a tudományos közösség tagjait.

A Friedrich August Stüler tervei alapján 1862–65 között közadakozásból felépült palota a neoreneszánsz historizmus nyitányát jelentette Magyarországon, architektúrája és szelleme döntően befolyásolta a magyar építészet további alakulását. Kivitelezését Stüler képviseletében Szkalnitzky Antal, a mester egykori berlini tanítványa, az Akadémia részéről pedig Ybl Miklós irányította. A belső tereken is a korszak legnevesebb művészei dolgoztak, a falfestmények Lotz Károly és Ligeti Antal alkotásai.

A felújítás célja: fenntarthatóság, korszerűsítés

A 12 ezer négyzetméter alapterületű épület, illetve a mögötte álló Könyvtár felújításának egyik fontos célja, hogy a közösségi terek arányának növelésével, új kiállítóterek megnyitásával a mostaninál jóval nyitottabb és akadálymentesen bejárható legyen a nagyközönség számára. A másik fontos cél, hogy a tudományos rendezvényeket a mai kor technikai színvonalának megfelelően lehessen lebonyolítani.

Műszaki és fenntarthatósági szempontból is van tennivaló bőven: az épület feltárt szerkezeti hiányosságainak kijavítása, energiatakarékos üzemeltetésre való átállítása, biztonsági és tűzrendészeti korszerűsítése.

A felújítást több ütemben tervezi az MTA. A 2023 nyarán kezdődő I. ütem egyik legnagyobb feladata a tető teljes felújítása, ami a beázások és a szerkezet elöregedése miatt már nem halasztható. Energetikai okokból megkezdődik az épület hatalmas ablakainak restaurálása és korszerűsítése, szükség esetén cseréje, ami az ünnepi évet követően is folytatódik. Visszakerülnek az épületre, illetve az épület mellé a szfinxek és a kandeláberek (az új díszkivilágítást a II. ütemben tervezik).

Belsőépítészet

Új belsőépítészeti koncepció alapján megújul a Díszterem, az épület legnagyobb és legszebb terme. Teljes gépészeti, erős- és gyengeáramú felújítás mellett új audiovizuális rendszer, világítás és moduláris, az adott rendezvényhez alakítható berendezés kap helyett benne. Megújul a Művészeti Gyűjtemény kincseit bemutató Képtár, sőt a Duna felőli szárny tetőterében új kiállítóterekkel bővül.

MTA - fmbusiness.hu ingatlan, fenntartható épület a cél

A felújítás I. üteme optimális esetben 2024 őszére fejeződik be. A felújítás tervezésére kiírt közbeszerzést a Középülettervező Zrt. (KÖZTI) nyerte. Az I. ütem részletes kiviteli tervei elkészültek, a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás folyamatban van.

Parkoló helyett zöld terület és közösségi tér

Az Akadémia abban bízik, hogy 2025-re, fennállásának 200. évfordulójára megtörténhet az MTA Székház előtti tér rendezése is, ahol a mostani parkoló helyett egy közösségi tér kapna helyett sok zöldfelülettel. Itt építenék meg azt a jelet, amely méltó az Akadémia történetiségéhez, ugyanakkor kifejezi a tudomány naprakészségét, mindenkori aktualitását és gyors reagálóképességét is. A 65 pályamunkából kiválasztott alkotásról az MTA oldalán olvasható részletesen.

Az Akadémia bízik abban, hogy az ünnepi év után folytatódhat a Székház megújulása. A II. ütemben az udvar alatt egy 300 főt befogadó, a legmodernebb technikával felszerelt konferenciaterem készülne el, új fogadóteret kapna a Könyvtár, és nyilvános közösségi tereket alakítanának ki az épületben.

Forrás: MTA

fmbusiness.hu
403 cikk

fmbusiness.hu Az fmbusiness.hu létesítményüzemeltetési portál.

Facility management hírek, érdekességek, innovációk és riportok az online térben. Az fmbusiness.hu üzemeltetője és hírügynöksége az Arany-Média Hírügynökség. A facility management hírportál főbb témái: épületüzemeltetés, létesítményüzemeltetés, ingatlan és irodaház hírek, építési és öko technológiák, külföldi és hazai szakmai érdekességek, újdonságok.