FbPixel
Magyarország

A Corvinus Egyetem megállapodást kötött a Budapest Global városfejlesztési egyesülettel

A Corvinus Egyetem megállapodást kötött a Budapest Global városfejlesztési egyesülettel

A Corvinus a fenntarthatóság, az innováció és a technológiai fejlődés élharcosai, melyek tökéletesen illeszkednek a Budapest Global által képviselt értékekhez – áll a közleményben.

Mint azt az fmbusiness.hu megtudta, mindkét szervezet elkötelezett a klímaváltozás elleni aktív cselekvés mellett és támogatja a városi fenntarthatóságot. Mindkét fél fontosnak tartja az erőforrások és szakértelem megosztását, valamint a köz- és magánszféra, valamint az egyetemi és a vállalati szektor közötti hatékony együttműködést. 

„Egyik küldetésünk, hogy tudatosan építsük beágyazottságunkat a helyi társadalomba, és megosszuk a helyi közösséggel mindazt a naprakész nemzetközi tudományos ismeretet, amelynek birtokában vagyunk. Az egyetemen létrejövő új szakmai tudás, a kutatási eredmények alkalmazásával ugyanis serkenthetjük az innovációt és a gazdasági növekedést, hatékonyabbá és fenntarthatóbbá tehetjük a városfejlesztési projekteket, optimalizálhatjuk mind a városi infrastruktúrát, mind a szolgáltatásokat” – hangsúlyozta Anthony Radev, a Corvinus elnöke.

Hozzátette: „Az egyetemen a Fenntartható Fejlődés Intézet részeként működő Fenntarthatósági Menedzsment és Környezetgazdaságtan Tanszék, a Gazdaságföldrajz és Városfejlesztés tanszék, valamint a Vállalati és Intézményi Kapcsolatok számos meghatározó vállalkozással és kutatóintézettel kialakított partneri hálózata olyan kiváló tudásközpontokat jelentenek, amelyek ennek a tudástranszfernek a motorjai lehetnek.” 

Fotó: uni-corvinus.hu

fmbusiness.hu
450 cikk

fmbusiness.hu Az fmbusiness.hu létesítményüzemeltetési portál.

Facility management hírek, érdekességek, innovációk és riportok az online térben. Az fmbusiness.hu üzemeltetője és hírügynöksége az Arany-Média Hírügynökség. A facility management hírportál főbb témái: épületüzemeltetés, létesítményüzemeltetés, ingatlan és irodaház hírek, építési és öko technológiák, külföldi és hazai szakmai érdekességek, újdonságok.